Zalaegerszegi Csuti Antal Hydrocomp Sport Klub

MONDAY, OCTOBER 4, 2010


Az egyik szemünk nagyon sír , a másik pedig nevet!



Azerbajdzsán-Magyarország 3:1 (nők) és Fehéroroszország-Magyarország 1:3

 

 

Az egyik szemünk nagyon sír ( a hölgyek miatt), a másik pedig nevet (a férficsapat miatt).

Az érdemek alapján nyilván a fiúk eredményével kellene kezdenünk, ám – ilyen nehéz időkben is – maradjunk udvariasak.

 

Igazából nem örültünk a  párosításkor, Azerbajdzsán csapata helyett kaphattuk volna például Perut, vagy akár Horvátországot is. Egy  (volt szovjet) utódállamot megkapni még ma sem nagy öröm. Másfelől meg nyerhetnénk már végre egy meccset (egy partit!)…A 26. helyen kiemelt azeriek ellen ez az előzetes számítások szerint nem lehetetlen.

 

Az első táblán Hoang Than Trang láthatólag sötéttel is élesre tölt és kedvenc b6-os védelmét szedi elő, ami félig holland is (vagy tán egészen az). Azonban a megnyitásból nem jön ki túl jó állással, az ellenfél erős centrumot épít ki, ellenjátékunk kevés. Mamedjarova Z. élője sem sok (2234), ám ő már a parti előtt is 58 élő nyerőben volt (parti után meg plusz 70-ben). Aztán a középjátékban Trang elnéz egy hosszú vezérlépést (20.Ve2-b5) , akárcsak Koszinceva ellen (29.Vd1-h5), ami után gyalogot veszít és állása összeomlik. Trang jól küzd utána, próbál a romokból várat építeni, egy halvány döntetlen reménye mindig megvan. Sajnos azonban a 67. lépésben az ellenfél érvényesíti előnyét.

 

A másodikon Mádl Ildikó a spanyol cserevarit alkalmazza és már a megnyitásban időelőnyre tesz szert. Aztán az azeri lány (Mamedjarova T.) jól feltalálja magát és bonyolult állás jön létre kölcsönös esélyekkel. Jobban álunk, talán rosszabbul? A helyzet nem egyértelmű. Ildi jól állja a sarat, nehéz lépések sorozatát teszi meg, aztán – enyhe időzavarban – lép egy nehezen vállalhatót (38.Kf1??). Az ellenfél kihasználja a hibát és gyalogot nyer, hosszas védekezésre kényszerülünk. Ildit azonban kemény fából faragták és a nagy hiba után végig a legjobbakat lépi, sőt az ellenfél is besegít, így megvan a döntetlen (a 61.lépésben).

 

A harmadik táblán (ez a parti fejeződik be legelőször) Vajda Szidónia a kedvenc Philidor-védelmében beleesik egy lépésismétlésbe, persze e ehetne térni, de Szidi nem kívánja a kicsit rosszabb állást vállalni, így marad a pontosztozkodás.

 

Negyedik táblásunkon, Rudolf Annán a világ szeme. Az ellenfél a Szicíliai védelem Bakonyi-változatával rukkol elő (1.e4 c5 2.Hf3 g6), amiből egy Maróczy-felépítés alakul ki. Anna a megnyitásból térelőnnyel és stabil állással kerül ki. Nehéz azonban előremennie. Idei magyar bajnoknőnk szépen összetartja az állást és minden reményünk megvan a teljes pontra. A 40.lépés utáni helyzetben (amikor is a játékosok kölcsönösen 30-30 perc pluszidőt kapnak) érdekes taktikai bonyodalom támad fel, majd egy egykapus végjáték alakul ki, ahol vagy nyerünk, vagy döntetlen a parti. Anna precízen játszik, a maximumot hozza ki. Ilyen lebonyolítási rendszernél (csapatgyőzelem pontszámítás) minden partinak (minden egyes lépésnek!) fokozott jelentősége van. Az 50.lépésnél járunk, sötét 50…d3-at húzta. A nézőtéren Vajda Szidi és a tartaléksorban lévő Gara Tici Trang édesapjától kapott (elvett) távcsővel kémlelik a táblákat. A fél siker is siker, gondoljuk mindannyian, ha Anna megnyeri a nyert állást, akkor egy csapatpontot szerzünk és egy esetleges utolsó fordulós győzelemmel bekerülhetünk az első tízbe. Látjuk a nyerést, 51.b7! nyer. Lépd meg Anna, lépd meg Anna – szuggeráljuk, bár nem hiszünk benne, hogy ezek az agyhullámok a táblához elérnek. Amúgy meg azért nem annyira bonyolult a nyerés, tutira meg fogja lépni, meg kell, hogy lépje, gondoljuk. Olyan nincs, hogy ne lépje meg. Hiszen van még 15 perce, az ellenfélnek csak másfél. Jó, jó, kölcsönösen bemennek a vezérek és az ellenfélnek is lesz egy-két sakkja, nyilván ezt számolja Anna, de hát aztán nagy anyagi előny marad és jön a megérdemelt nyerés. És lendül a kéz és meghúzza 51.Kf2??-t, ami sajnos veszít. A nyert helyzetben Anna nem volt eléggé elővigyázatos, elnézi az ellenfél (egyetlen) trükkjét és már nincs mentség, nincs javítási ehetőség, a parti hirtelen veszve van. Még egy-két levezető lépés a vesztett állásban és feladjuk a játszmát. Súlyos 3:1-es vereség egy papírforma alapján sokkal gyengébb csapat ellen. Aztán este a táblázatot nézve dühöngünk még egyet, látva, hogy (talán mihelyettünk) az azeri csapat áll a 10. helyen, mi meg a dicstelen 25. helyen találjuk magunkat, ami mindenképpen mélypont. Már csak egy csapatgyőzelemmel tudunk feljönni a nagy kudarcot jelentő 25.helyről a kisebb-nagyobb kisiklásnak (talán még határeset…) betudható 15. helyre. Pedig olyan szépen indult minden, remek volt a rajt… Úgy tűnik, hullócsillagok voltunk csak az olimpia egén…


 

 

A férficsapat nem volt balszerencsés, amikor Fehéroroszország együttesét kapta az utolsó előtti fordulóra. Másfelől meg megdolgoztak az ellenfélért, hiszen – ne felejtsük – túljutottak már az Ukrajna, Kína, Oroszország, Izrael elleni meccseken. Két éve Drezdában épp a fehéroroszok elleni meccsen nyerte meg Lékó Péter azt a nehéz végjátékot Zsigalko Szergej ellen, ezzel a nyeréssel tudtunk az első tízbe kerülni.

 

Most is Lékó Péter-Zsigalko összecsapást láthatunk, még a színelosztás is ugyanaz. A Vezérindiai védelemben a küzdőfelek hosszasan követik az elméletet (a 16. lépésig), aztán sötét lép egy természeteset, ami újítás. Utána kölcsönös cserék következnek és békekötés történik a 29. lépésben.

 

Almási Zoli a másik Zsigalko-fivérrel küzd, a nimzoban az esélyek kiegyenlítettnek látszanak. Később aztán valahogy világos kezdeményezéshez jut és futópárral, sőt veszélyes centrummal előnyösebben áll. Zsigalko a jó állásban nem érzi a veszélyt, a 28. lépésben az erős folytatás helyett húz egy jóval gyengébbet,a mi után Zoli szép közbeiktatással fordít a játszma menetén. Később tisztet nyer és szépen begyűjti a pontot.

 

A harmadik táblán Berkes Feri a Nimzoindiai védelem leningrádi változatát játssza. Az agresszív, klasszikusnak semmiképpen sem mondható változatban hatalmas bonyodalmak alakulnak ki. A helyzet egyáltalán nem tiszta, sötétnek is vannak esélyei, ám az olimpián végig kitűnő formában lévő Fecó most sem hibázik és a 40. lépésben megnyeri a partit.

 

A negyedik táblán Balogh Csaba játszik sötéttel, itt a 16.lépésben hallgattak el a fegyverek, a zárt katalán megnyitású partiban hamar megtörtént a békekötés.

 

A férficsapatnak minden esélye megvan rá (sikeres utolsó fordulóbeli szereplés esetén), hogy érmes helyre kerüljön és olyan folyosói pletykákat is hallani, hogy talán még az „Újra csillog az ezüst” című 2002-ben megjelent könyv újabb kötete is a polcokra kerülhet... Ám ha „csak” a bronz csillogna, az is nagy sikere lenne a magyar sakkozásnak. Hajrá!


Horváth Tamás kapitány kis pihenőn :




Helyszín :





posted by ADMIN | 14:56 | Olimpia!

comments (0)




post comment

your name*

email address*

comments*

verification code*
 




Horváth József nagymester vagyok.

A blog célja, hogy  minél több információt osszak meg az érdeklődőkkel..





RSS






admin*




"));